Három

Első rész: Egy másik részlet a nagy képből

3

Fordította: Vanessa

EGY MÁSMILYEN ERDŐ. Nem mondom el, hogy hol.

Oké, nem kell egy zseninek lennem, hogy kitaláljam, a temetés szívás. Még mindig fáj, még ha nem is ismertem olyan jól őt. Mikor jól ismered... maradjunk abban, hogy jobban fáj, mint néhány törött borda. És ha csak a halála előtt derült ki, hogy az a személy volt a biológiai féltestvéred, az a teljesen új szintre emeli a fájdalmat.

Ari, a féltestvérem. Közösen osztoztunk ,,apánkon," Jeb Batchelderen.

Először megismertem Arit, aranyos kisgyerekként, aki mindenhova követett az iskola körül, a szörnyű börtönben - azaz a tudományos létesítményben, ahol felnőttem. Aztán Jeb segítségével megszöktünk az iskolából.

Amikor egy groteszk radírozó, félig ember, félig farkas lett hét évesen, minden érzése elferdült a genetikailag módosított agya miatt. A férfi egy szörnytestbe került, és tudósok küldték őt utánunk, különböző kiszámíthatatlan, hátborzongató eredménnyel.

Aztán ott volt az a harc a Manhattan alatti metróalagutakban. Bevertem Ari fejét, a nyaka meghasadt amikor találkozott a peron sarkával. Aztán hirtelen meghalt. De csak egy ideig.

Régebben, amikor még azt hittem, hogy megöltem őt, az mindenféle kellemetlen érzést szült az agyamban. A bűntudatot, sokkot, a megbánást, de a megkönnyebbülést is. Amikor még élt, tudom, hogy megpróbált megölni bennünket - a csapatot. Engem és az én mutáns madárkölykeimet. Tehát ha meghal, akkor eggyel kevesebb ellenség és fegyver fenyegetné a családomat.

Összességében ugyanúgy szörnyen éreztem magam azért, hogy megöltem valakit, még akkor is, ha baleset volt. Túl lágyszívű vagyok, de nehéz, ha az ember tizennégy évesen hajléktalan, igen, szárnyakkal, rengeteg elnyomott érzelemmel úgy, hogy állandóan költöznünk kell.

Most Ari tényleg meghalt, bár ez alkalommal nem én öltem meg őt.

- Szükségem van egy zsepire. - Totál, a kutyánk szipogva körbeszaglászta az egyetlen cipőmet.

Apropó, nedves érzelmek.

Böki szorosabban simult hozzám. A kezével megfogta az enyémet, a másikat a szájára szorította. Nagy, barna szemei könnyekkel voltak tele.

Egyikünk sem az a sírós típus, még a hat éves Angyal sem, vagy Gázos aki még csak nyolc. Böki tizenegy, Iggy, Agyar és én tizennégy.

De ez sok, úgy értem az egész sok, hogy bármelyikünk is sírjon. Már voltak eltört csontjaink, amiket bőgés nélkül bírtunk ki. Azonban a mai nap olyan volt, mintha egy másik árvíz jött volna, Noé bárkájával. A torkom fájt a visszatartott könnyektől, ami olyan volt, mintha agyagosan lenyeltem volna az öklöm.

Angyal felém lépett és óvatosan egy marék földet szórt a síkságra, a fából készült doboz alján egy hatalmas lyuk tátongott. Összesen három órán át ásták.

- Viszlát Ari - mondta. - Nem ismertelek sok ideje, és ebből nem kedveltelek nagyon sokáig. De a végén viszont megszerettelek. Segítettél nekünk. Megmentettél minket. Hiányozni fogsz. És nem bántam, hogy agyaraid vannak. - Angyal vékony hangja elcsuklott, és megfordult, hogy az arcát a mellkasomba temesse.

A haját simogattam, és ő nagyot nyelt.

Gázos következett. Ő is megszórta földdel a koporsó tetejét. - Sajnálom amit veled tettek. - Hegyes haját szőkévé szívta a nap, ami most úgy nézett ki, mintha világítana a kis völgyben. - Nem a te hibád volt.

Lesújtó pillantást vetettem Jebre. Az állkapcsát összeszorította, szemében nyers fájdalom tükröződött. Az egyetlen fia egy ládában feküdt a földben. Segített elhelyezni a koporsót.

Böki bátran közelebb lépett a sírhoz és valamit beledobott. Megpróbált megszólalni, de elkezdett sírni. Magamhoz húztam mire ő még szorosabban ölelt.

Iggyre pillantottam. Mintha érezné, hogy nézem, felemelte a kezét, és leejtette. - Nincs mit mondanom - mondta mogorván.

Agyar köre jött, de intett, hogy menjek én. Totál a zokogástól összeomlott a cipőmön, úgyhogy gyengéden kikapcsoltam neki, és átléptem a sírba. Két liliomom volt, és hagytam, hogy lobogjanak a féltestvérem koporsóján.

Nekem kellett kidolgozni a beszédet, mint a csapat vezetője. Az érzéseimet nem lehetett szavakban leírni. Megöltem Arit egyszer, majd láttam ismét meghalni, amikor megmentette az életem. Ismertem aranyos gyerekként és esetlen Radírozóként is. A halálig harcoltam volna vele, én választottam ki őt és a legjobb barátom volt. Utáltam mindent, ami vele kapcsolatos, aztán kiderült, hogy a DNS-ünk fele megegyezik.

Nem találtam semmilyen szót, pedig a szavak királynője vagyok. Több necces helyzetből kibeszéltem magunkat, mint ahogy egy leopárd kijut onnan. Szomorú, hogy egy hét éves fiú temetésre volt ítélve. Ötletem sem volt, mit mondjak.

Agyar jött mögöttem és megérintette a hátamat. Ránéztem, de sötét szemei semmit nem árultak el. Bólintott, majd megsimogatott és egy marék földet szórt le.

- Nos, sajnálom, hogy így ért véget az életed Ari. - Olyan halkan mondta, hogy csak nagyon nehezen hallottam meg, még a szuper hallásommal is. - Egy tisztességes kisgyerek voltál, és aztán már egy totális rémálom. Nem bíztam benned – egészen a végéig. Nem ismertelek nagyon, nem érdekeltél. – Agyar megállt, és elsöpört néhány hajtincset a szeméből. – Most úgy érzem, hogy ez a legnagyobb tragédia az egész világon.

Oké, hogy így tett velem, de Mr. Kősziklának lenni minden érzelem terén? És minden érzés kifejezésében? Könnyek csorogtak le az arcomon, a számat a kezemmel takartam el, és igyekeztem csendben maradni. Böki átkarolt. Az érzéstől a vállaim remegtek, és Angyal szorosan ölelt. Ekkor mindenki ölelt engem, a teljes csapat. A fejem Agyar vállára hajtottam, és sírtam.