Tizenegy

Első rész: Egy másik részlet a nagy képből

11

Fordította: Vanessa

A RAJ FÉLREÁLLT AZ AJTÓBÓL, míg Jeb beszélt a futárral. Egy alacsony fiú piros pólóban állt kint, pizzával teli dobozokat tartva. Jeb kifizette, a fiú átadta a pizzákat, és visszasietett a kocsijához. Anya átvette a dobozokat, és Jeb becsukta, majd bezárta az ajtót. Előjöttünk a rejtekhelyünkről, mintha a Törpék és a jó boszorkányból, Glinda jött volna elő.

- Igen, igen, igen. - Lehelte Böki majdnem fel, le ugrálva. A pizza hihetetlen szaga töltötte be a szobát.

Anya az asztalra tette a dobozokat, és kinyitott egyet. - Ki kérte az extra kolbászos és gombás pizzát?

- Én – mondtam érezve a hasam korgását.

Anyukám benyúlt a dobozba, Gázos megragadta a karját. - Várj – mondta.

- Menj el a pizzától! - mondtam Gázosnak, közelebb érve. - Tiéd lehet legközelebb.

- Nem – mondta Gázos, sértettnek tűnt. - Nézd! - A pizzás dobozra mutatott, és mikor odanéztem, egy pici, kiálló vezetéket láttam, a vastag szicíliai tészta alatt.

- Keressetek fedezéket! - ordítottam, és ekkor mindannyian lebukunk.

Minden fehérben világított, majd egy hatalmas robbanás követte, gyakorlatilag kilyukadt a dobhártyám. A földön feküdtem a dívány mögött, Agyar előtt. A karjai körülöleltek, egyik karjával az arcomat takarta. Volt egy kis recsegés, majd a furcsa robbanási csendben a hangok sokkal élesebbek voltak, mint átlagosan. Az enyhén lebegő hangok azt mondták nekem, hogy néhány dolog lebeg a föld felett.

- Jól vagy? - kérdezte Agyar, de a füleim sípoltak, és úgy hangzott, mintha egy párnán keresztül beszélt volna hozzám. Bólintottam és feltápászkodtam.

- Jelentést! - mondtam, majd azonnal fulladozni kezdtem a levegőt betöltő portól. Nehézkesen köhögtem, a könnycseppek patakokként folytak végig az arcomon, és minden pillanatban nagy levegőt vettem, még több port beszívva, egyre jobban köhögve.

- Én megvagyok! - mondta Böki, kimászva az előszobából, ahova beugrott.

- Jól vagyok – mondta Iggy, habár nem láthattam. Aztán egy halom por és törmelék mozgott a padlón, és felállt, úgy nézett ki, mintha csoportosult volna. Mint egy karácsonyfa.

- Itt oké minden – mondta Gázos, és ő is köhögni kezdett.

- Mi volt ez? - kérdezte anyukám, sokkos hangon.

- Mindenki jól van? - tudakolta Jeb, lesöpörve a válláról a törmelékdarabokat.

Bámulatos módon, mindannyian jól voltunk, kivéve a kicsi karcolásokat, vágásokat és zúzódásokat. Totál úgy nézett ki, mint akit összerántottak egy készítményben a sütéshez. Ha gázos nem látja meg azt a vezetéket, mindannyian egy pizzához hasonlítanánk most: lapos és piszkos pizzára.

- De mi volt ez? - kérdezte anya újra. Teljesen kiborultnak látszott és mindenkihez odatartotta törött csontjait.

Egy üdvözlő kocsi? - mondtam, már összegyűjtve csekély számú holminkat. - Oké, mindenki. Inaljunk el, mielőtt a zsaruk mutatják meg.

Tíz

Első rész: Egy másik részlet a nagy képből

10

Fordította: Vanessa

AZNAP ESTE ÚGY DÖNTÖTTÜNK, hogy pizzát rendelünk, mint a normális emberek.

Anya egy helyi étteremből rendelt magának, és mi gyerekek mindannyian kaptunk egy saját, hatalmas pizzát. Soha nem szoktam ahhoz, hogy egy-két napnál többször tudunk enni egy alkalommal. Ez sose tartott sokáig, ezért igyekeztem kiélvezni, míg tehettem.

- Tehát ez az egész kormányzati szabályozás dolog nem fekszik nekem – mondtam, míg a kiszolgáló srác megjelenésére vártunk.

Anya rám pillantott. - Jobban érezném magam, ha védett lennél valahogy – mondta. Látod milyen anyukám van? Nem rendeli el, hogy csináljak dolgokat, nem próbál összetűzésbe kerülni velem. Ameddig nem hagyom a földön a zoknijaimat, addig aranyból vagyok.

- A protekciójuk sosem múlik el – mondta Gázos. – Megváltozik valami mássá. Egy csapdává, rémálommá, vagy kísérletté. Jól emlékszem, hogy extra ananászos pizzát rendeltem?

A csapat bólintott.

- Nem akarok iskolába menni – mondta Böki, elfordítva a figyelmét a TV műsorról. - Hacsak nem egy divat-, vagy zeneiskoláról van szó, vagy egy olyanról, ahol megtanítják hogyan legyél rocksztár. De matek minden nap? És helyesírás? Blöh.

- Nem hiszem, hogy azok az emberek komolyan tudják mit akartok – mondta Angyal elgondolkodva.

- Emlékeztek a fokhagymás kenyérre? - kérdezte Totál, megint bólintottunk mindannyian.

- De te nem veszed észre ki a hétpróbás gonosz? - kérdeztem Angyalt. Egy hat éves gondolatolvasó kapóra jöhet.

- Nem – mondta Angyal Totál hátát simogatva. - Érezhetek zavart és titkokat, de nem őrült tudósok dolgait.

- Valami új és különbség – mondta Iggy.

- Valaki kér limonádé újratöltést? - kérdezte Jeb, a dobozt kitartva.

- Én kérek. - Gázos átnyújtott egy poharat. - A kék az enyém – mondta Iggy.

Gázos nekilökte a kéket, akkor felnézett míg mind ráébredtünk, hogy senki nem említette Iggynek a bögrék színeit.

Iggy felkapta a poharát és ivott, nem mintha észrevett volna valami furcsát.

- Melyik kék bögre, Iggy? - kérdeztem okkal. - Világos vagy sötét.

- Világos – mondta.

Mindannyian csendesek voltunk és ekkor Iggy megmerevedett. - Huh. Elmondtátok nekem milyen színű a bögrém?

- Dehogy – mondtam halkan.

Az asztalt bámulta, megrázta a fejét. - Még mindig nem látok semmit. Nincs kép. Semmi. - Kinyújtotta a kezét, lassan mozgatva, egészen addig, míg el nem érte a csészéjét.

Gázos meglökött egy másikat. - Ez milyen?

Iggy ráhelyezte a kezét, majd rázárta a kezét. - Sárga?

- Igen – mondta Agyar. - Milyen ez itt? - Lerakta a a pizza menüt Iggy kezébe. - Milyen színű?

- Zöld? - kérdezte Iggy. - Zöldnek érződik.

Senki nem szólalt meg, míg megemésztettük ezt az új fejlődést. Emlékeztem mit mondott Jeb arról, hogy esetleg új erőre teszünk szert, ami nem volt betervezve. Böki úgy látszott ugyanarra gondol, mint én. Félénken kinyúlt a karja, és mikor egy kicsit közelebb ért, megragadta a villát.

- Van köztetek, aki játszott mérgező szemétben srácok? - kérdezte Agyar komolyan, csípőre tett kézzel.

Böki kuncogott. - Nem.

- Megharapott valakit már radioaktív pók? - Agyar folytatta. - Csapott valakibe villám? Ivott valamelyikőtök szuper-katona szérumot?

- Nem, nem, nem – mondta Iggy. Keresve nyúlt az asztal közelébe valamiért, és a keze Totál landolt.

- Fekete vagy.

- Jobban kedvelem a tépőfogú amerikait – mondta Totál. - Mióta közeledik a pite? Éhen halok.

- Mi van velem? - kérdezte Böki, Iggy kezét az arcára téve.

Elmosolyodott. - Olyan vagy, mint a csoki-tej-kávé színe együtt. - mondta csodálatban.

- Mint a mokka kávé – mondta Gázos.

Menj tovább. Iggynek van egy új, nem várt ügyessége, épp úgy mint Bökinek. Szeretnénk mindannyian fejleszteni őket? Biztosan semmi több nem történhetett Angyallal – gyönyörű, már túlságosan betöltött.

A többieknek közülünk várniuk kell.

Majd a kapucsengő megszólalt, és mindannyian felugrottunk. Vacsora!

Kilenc

Első rész: Egy másik részlet a nagy képből

9

Fordította: Vanessa

Egy csillagos gallérú, idősebb férfi vezető szólalt meg következőnek. – Mire gondolsz?

- Úgy értem, mi van még? – Mondtam. – Tanulmányoztok minket, és kaptok meleg azért, mert segítetek minket abban, hogy megvalósítsuk a lehetőségeinket, míg mi heverünk körülöttetek. Mit akartok még tőlünk?

A vezető kék szeme hideg volt és pirospozsgás, nagypapás arca eszességet tükrözött.

- Miből gondolod, hogy lenne valami más is? – kérdezte.

- Mert nem vagyok teljesen hülye? – Ajánlottam fel. – Mert míg felnőttem, nem mindig voltak teljesen egyenesek velünk? Mert nem hiszem, egy pillanatra sem, hogy te a teljes igazságot mondtad el nekünk. Nem hiszem, hogy csak tanulmányozni akartok minket. Mindketten tudjuk, hogy van hátsó szándékotok. Az egyetlen kérdés csak az, mikor fogod megmutatni nekünk, mit akartok még?

A kormány emberei meghökkentnek tűntek. Ez volt a szomorú, hogy a hivatalosan felnőttnek elfogadott emberek meglepettnek tűntek, amikor egy nem gyerek nem követte őket feltétlen engedelmességgel. Úgy értem, milyen gyerekek voltak régen azok, akikkel foglalkoztak?

Vártam egy percet, amíg átrendeződtek. Anyukám megszorította a kezem, az  asztal alatt. Egyenként belenéztem mindenki a szemébe a csapatomban: Agyar óvatos volt, Iggy egyenesen rám nézett, Böki csibészen és bizakodón figyelt. Gázos tele volt csintalansággal, és volt egy pillanatnyi gondom mielőtt rájöttem volna, hogy valószínűleg nem tudhatott becsempészni robbanószert az épületbe. Angyal nyugodtan nézett engem, és akkor küldött egy mosolyt felém. Totál a mancsait az asztalra tette és zajosan szürcsölt egy üveg vizet. Az emberek elborzadva bámultak rá. Majdnem felpattantam.

- Egyéb kérdés? – kérdeztem, eldöntve, hogy időt adok nekik befejezni ezt a kis mellékkiállítást.

- Miért nem akarsz a védelmünkben lenni? – kérdezte egy nő, őszintén zavartan. Úgy véltem, nem sok ideje dolgozott itt.

- Mert árral érkeznek a húrok – magyaráztam. – Az árak túl magasak, a húrok túl szorosak.

- Gyerekek vagytok – mondta egy középkorú férfi kék öltönyben. – Nem akartok egy otthont, egy családot?

- Vitaminnal dúsított gabonapelyhet és oktatási tévét? – A szemem összehúztam, a hangom megkeményedett. Nem nyújtottak nekünk otthont és családot. Csak egy iskolát, ahol tanulmányozhatnak. Következő kérdés.

- Hazafias lenne segítened az országod – mondta egy szőke nő mereven.

- És jó lenne, ha a húsvéti nyuszi valódi lenne,- válaszoltam. – De érdekes, hogy már elmentek innen, és tanulmányozni akarnak bennünket, hazájukat segítve. Következő kérdés.

A nő elpirult, és láttam, hogy a többi kolléga úgy nézett rá, mint aki elrontotta.

– Őszintén szólva, úgy véljük, hogy nemzeti erőforrások vagytok – mondta egy nő egyenruhában. – Nemzeti kincsek lehettek. – Egy nem meggyőző mosollyal nézett rám. – Mint egy Függetlenségi Nyilatkozatot.

Sóhajtottam. – Hogy egy zárt vitrinben tartsanak lakat alatt, fegyveres őrökkel körülvéve? Köszönöm nem. Bárki más?

A hideg szemű vezető szólalt meg újra. – Viszont az tény, hogy kiskorúak vagytok, és a törvény szerint felnőtt vagy gyám felügyelete alatt kell lennetek. Kinyilvánítjuk, hogy előnyökkel és kiváltságokkal járó gyámügyi felügyelet alá helyezünk titeket. Lehetett volna több kevésbé vonzó lehetőség is. – Elégedetten visszaült a helyére a férfi, mintha csak összetörte volna az ellenfele csatahajóját.

Pislogtam és hitetlenkedve körbenéztem a szobában. - Viccelsz – mondtam. - Elszöktünk a legbiztonságosabb börtönökből, átéltünk szellemi és fizikai kínzásokat, bolondoknak néztünk ki egyenes próbálkozások nélkül, ettünk sivatagi patkányokat A1-es steak szósz nélkül, és azt mondod, hogy kiskorúak vagyunk, és őrizni kell minket? – Megráztam a fejem, mereven néztem rá. – Hallgass ide, haver, felnőttem rohadt kutyaládába csomagolva. Láttam borzalmas részeket az emberi mutáció kizsigerelő haláleseteiből. Voltak emberek, mutánsok és robotok akik megpróbáltak megölni engem a nap huszonnégy órájában, a hét minden napján, ahogy emlékszem rá, és azt gondolod, hogy barlangba fogok menni egy törvény miatt? Megbolondultatok?

A hangom megemelkedett és betöltötte a termet. Mindenki mozdulatlan volt, halott csendbe burkolózva.

Végül egy férfi, aki először üdvözült bennünket kellemetlenül köszörülve a torkát. – Nos talán egy szünetet kéne tartanunk, és holnap újra találkozunk. – Olyan volt, mintha valaki nézett volna egy csatatéren egy szörnyű sebet, és azt mondta volna: – Tegyünk kötést erre a sebre, foltozd be!

Egyszerre visszaértünk a limuzinba, anyukám megcirógatta a kezem. – A mindenit, jól ment! – mondta vidáman. Felhorkantam.

Ekkor mindenki felnevetett, és én azt kívántam bárcsak így maradhattunk volna örökre: mindannyian együtt és nevetve. Természetesen nem maradhattunk.

Nyolc

Első rész: Egy másik részlet a nagy képből

8

Fordította: Vanessa

Mindenki, aki látta már a Capitóliumot Washington DC-ben, tudja, hogy ugyanolyan mint a képeslapokon, ugye? Nagy fehér épület egyetlen kupolával a tetején, és ez nem a Fehér Ház. Különben is, erre még a gigantikus szó sem megfelelő rá! Hatalmas! Felhajtottunk a fekete limuzinunkban, és úgy éreztem magam, mint egy celeb. Belül keresztülvezettek egy csomó folyosón és lépcsőn, amíg elértünk egy nagy konferenciateremhez, ahonnan nagyszerű kilátás nyílik néhány szép kertre.

A konferenciateremben nagyjából húsz ember ült egy nagy, faasztal körül.  Néhányan katonai egyenruhában voltak. Mindenki felállt és ránk néztek, amikor megérkeztünk ide és körülvett minket a Titkos Szolgálati tagok. Azt sem tudtam, hogy meg akartan fogni valakinek a kezét, míg anyu befűzte az ujjainkat, és megszorította. Hirtelen minden jobbnak tűnt.

Üdvözlünk benneteket. Köszönjük, hogy eljöttetek. - Egy magas férfi olívazöld egyenruhában jött felénk és ünnepélyesen kezet rázott Jebbel, majd anyával, és velünk gyerekekkel. - Kérlek, üljetek le. Kértek valami italt? Van kávénk, teánk, szóda, jeges víz... Ó, és látom hoztátok a kutyátokat. Egy cuki, kis skót. - A férfi természetellenesen mosolygott, mintha csodálkozna miért van enged be valaki egy állatot az épületbe. Csodálkoztam rajta, hogy Totál csendben tűri, és csak felugrott a saját székére, Angyal mellé.

A következő óra ugyanolan volt. - Ez az életetek, mutáns madárkölykök! - Nem voltak képeik vagy filmeik a kiskorunkról és még mindig életben vannak a mutánsok a kutyaládákban az Iskolában. De az utolsó hat hónap tökéletesen dokumentálva van. Vannak filmjeik, amiken repülünk, felvételek amikor harcolunk emberekkel, Radírozókkal vagy a legújabb kegyetlen ellenségünkkel, a Repülő Fiúkkal. Van néhány felvétel amin Anne Walker házánál voltunk Észak-Virginiában. Ez engem teljesen feszültté tett, és megőrjített.

Utolsó film egy három perces, szemcsés felvétel, amin annyi volt, hogy lelőtték az Itex német központját. Megmutatta, hogy beszámították Omegát, a plakátfiú szánalmas vesztes. Megmutatta a lázadást, ahogy néhány klón elindult és a dühös gyerekekből álló tömeg áttöri a várfalat.

Megmutatta Ari halálát.

A film megállt, és  az elhalványult fényeket újra felkapcsolták. Az árnyékolók automatikusan felemelkedtek, előjöttek a nagy ablakok.

Most teljesen rothadt hangulatom volt. Elég rossz volt, hogy úgy öltöztem fel, mint egy divatstréber, de amikor sikerült Arira körülbelül öt percig nem gondolnom, akkor megint végig kellett néznem, ahogy meghal és kezdhettem mindent elölről. Egy pillantást vetettem Jebre, akinek fehér volt az arca, egyik kezében egy ceruzát szorított, miközben az asztalra meredt.

- Nagyon lenyűgözőek vagytok hatan. - Egy nő egy személyre szabott szürke ruhában állt fel, és töltött magának egy pohár vizet. Ránk mosolygott, de ez, az a fajta mosoly volt, ami nem érte el a szemét.

- Megkértem magukat, hogy jöjjenenek ide ma, mert nagyon érdekel minket a jövőtök, -  mondta egy idősebb férfi. - Nem tudtunk a létezésetekről egészen idáig. Most, hogy tudjuk, szeretnénk megvédeni önöket és megvizsgálni, hogy hogyan lehetünk hasznosak egymás számára.

Kiterítették a kártyáikat az asztalra. Általában egy csomót halandzsáztak arról, hogy milyen különlegesek és egyediek vagyunk, satöbbi, de amire mindig kilyukadunk: Megtehetjük amit akarunk?

A válasz mindig nem volt.

A férfi szünetet tartott, és egyesével nézett végig rajtunk, mintha választ várna tőlünk.

- Az egyik mód, hogy hasznos legyen számotokra, ha létrehozunk egy iskolát, egy helyet, ahol biztonságban élhettek. - A fiatalabb szőke nő velünk beszélgetett, de a szavai egyértelműen Jeb és anya felé irányultak. Mintha döntési lehetőségeket készítettek volna nekünk, vagy valami. - Nagyon tehetségesek vagytok a túlélésben, de vannak jelentős eltérések a képzésetekben. Kitölthetjük ezeket a hiányosságokat, és ez segít felfedezni a képességeiteket.

Újra szünetet tartott, amíg a kormány emberei várták, hogy felpattanjunk, majd leüljünk az izgalmas ötlettől, hogy iskolába menjünk. Iskola, persze, egy szerencsétlen szóhasználat a részükről.

- Mi célból? - A hangom tisztán csengett, nem remegve.

- Tessék? - A fiatalabb nő rám nézett.

- Mit szeretnétek nyerni ebből srácok? - kérdeztem. - Amellett puszta öröm, hogy segítenek nekünk teljesíteni a lehetőségeinket.

- Mi csak titeket akarunk tanulmányozni. Őszintén – mondta egy magas, sovány férfi, aki, nem viccelek, olyan volt mint Bill Nye, a tudós pasi. - Nem hasonlítotok semmire, amit eddig láttunk. A gondolat, hogy emberi gyerekek tényleg tudnak repülni, észvesztő. Amíg ti az iskolában voltatok, tanulmányozhattunk titeket, hogy megértsük a fizikai változásokat, amelyek lehetővé teszik, hogy repüljetek.

- Mi célból? - kérdeztem újra. - Annak érdekében, hogy még többet csinálhassanak belőlünk?

A férfi őszintén meglepődött. - Nem – mondta. - Csak azért, hogy... megértsük.

Úgy döntöttem, kedvelem őt. Kár, hogy ő egy volt Közülük.

- Oké, tegyük fel, hogy tanulmányozhatnak minket, - mondtam kedvesen. - Valahogy elhitetik velünk, hogy nem lenne teljesen rémálom, ha összekötnek minket a szenzorokkal, amíg mi futunk a futópadon, vagy a szélcsatornánkhoz tartjuk, amíg filmezitek, ahogy repülünk. Akkor mi van?

Csend.

Hét

Első rész: Egy másik részlet a nagy képből

7

Fordította: Vanessa

Csak néhány napja annak, hogy láttam Dr. Martinezt – más néven anyát, - de nagyon jó volt újra találkozni vele.

A féltestvérem, Ella, otthon maradt Arizónában, de anya velünk jött DC-be, a nagy találkozásra. Összeborulva álltunk sokáig anyával, majd megölelte a többieket is. Totál jelentőségteljesen köhögött a lába elé, ezért ő kapott egy ölelést.

Anya és Jeb elvittek minket egy biztonságos házba, ahol le tudtunk pihenni a találkozó előtt. Számunkra a biztonságos házban a  szavaknak annyi jelentése van, mint az óriásráknak. A házban valaha nem éreztem biztonságosnak eléggé. Talán ha a Marson lenne és több ezer mérföldről láthatnánk az érkező rakétákat.

Miután vettem egy mesés, forró zuhanyt, kaptam ruhákat és kibogoztam a hajam. Kezdett hosszabb lenni, miután levágattam New Yorkban hónapokkal ezelőtt. Megnéztem magam a tükörben, és bónuszként egy Radírozó se nézett vissza rám a saját szememmel. Ez a múltban történt néhány alkalommal, és teljesen kikészített.

Nem egy kisgyereknek néztem ki. Idősebbnek, mint egy tinédzser.

- Mit csinálsz itt? A bajuszodat gyantázod? - ordította Iggy, és az ajtón dörömbölt.

Egy rántással kinyitottam az ajtót és hátralöktem annyira, hogy megtántorodott. - Nincs bajuszom, idióta! - Iggy kuncogott, és felemelte a karját maga elé, arra az esetre, ha behúznék neki. - És tudod mit? Nincs egy éved se. Talán egy-két év. Mindig van remény.

Otthagytam a bejáratban Iggyt. Idegesen tapogatta a felső ajkát.

A nappaliban a csapat maradéka körben ültek, a látszólag kényelmetlen és természetellenesen tiszta helységben. Amint megjelentem Totál sietett oda hozzám, fényes bundával.

- Megfürdettek! - morgott.

- Bájosan nézel ki – mondtam rezzenéstelen arccal. Megsimogattam a hátát. - Mindenhol bolyhos és puha vagy. - Otthagytam amíg eldönti, hogy ez felháborító vagy hízelgő kijelentés volt.

Agyar egy elülső ablaknál állt egy függöny takarásában.

- Mi folyik kint? - kérdeztem.

Vetett rám egy pillantást, megrázta a fejét, majd hosszabban nézett rám. - Hova lett a barnaságod?

- Az csak kosz volt.

Elmosolyodott, az egyik ritka vigyora volt, mely a világ forgását egy kicsit felgyorsítja. Mintha ő nem is tudná mit csinál, odanyúlt, és megérintette a vállamon fekvő hajam. - Te úgy nézel ki. . . mint egy lány. - Zavart volt a hangja.

- Egy oka - mondtam komolyan.

- Nem, úgy értem, mint egy igazi – úgy nézett ki, mint aki nem érti magát, megrázta a fejét, és kinézett az ablakon.

Összefontam magam előtt a karom. - Mint egy igazi, mi? - Vigyázz hova lépsz, ő Agyar, gondoltam, vagy kilapít téged.

Míg habozott, Böki jött ide. - Ó, Max, jól nézel ki! - Mondta, és megcsodálta a ruháimat. - A felső nagyon dögös! Úgy nézel ki, mintha legalább tizenhat lennél.

- Köszi – motyogtam, feszengve érzem most magam. Mivel a szokásos öltözékem régi és vérfoltos pólóból és nadrágból áll, ezért feltételezem most egy kicsit máshogy nézek ki.

Rendben, Max.

A szemem villogott, amikor meghallottam a Hangot magamban. (Mármint akkor nem kell egy? Lehet venni a Targetben) Ez a találkozó nagyon fontos, tehát nem egy vicces üzleti ügy. Csak emlékezz a küldetésedre, tartsd nyitva a szemed, és hallgasd mit mondanak neked.

Igen, mint mindig, Jeb, gondoltam. Megmenteni a világot blabla, blablablabla, blabla. Elmehetsz most.

Nem Jeb vagyok, mondta a Hang.  Rosszak vagytok ebben.

Höh? gondoltam értetlenül.

Megvan neked a nagy képnek egy része, Max, mondta a hang. Nem az egész. Néha, ha nagyon biztos vagy valamiben, akkor minden amit tudsz, az rossz.

Istenem, ne kezdd újra. Sikítani akarok. Az egész életem abból állt, hogy két lépést teszek előre, és egyet hátra. Valaha is túl leszek ezen?

Haladsz, biztosított a hang. Tegyél pár lépést előre.

Csak ekkor jött be Jeb a szobába. A kezét dörzsölgette, mintha hideg lenne. - Eljött az idő gyerekek!

Hat

Első rész: Egy másik részlet a nagy képből

6

Fordította: Vanessa

Te most Agyar blogját olvasod. Üdvözöllek.

Látogatók száma: 4,792

Bármi legyen is, felül a számláló egyszer tönkrement, ezért a látogatók száma valójában ennél jóval több. De kezdett újra nulla felé közeledni. Különben is, köszönet a bejelentkezésért.

Mindannyian jól vagyunk, csak eltemettünk egy barátunkat. Tudom, hogy néhányotok elvesztett már valakit, akihez közel állt, és most én kapok egy kicsit belőle, hogy milyen érzés. A fiút, - aki meghalt – ismertem már egy ideje, - de mégsem olyan jól, - és az utolsó hat hónapban gyűlöltem. Aztán hirtelen mégsem. És meghalt.

Számomra nehezebb volt elviselni, hogy mit tettek körülöttem az emberek, mint elveszteni. Az egyetlen dolog, amit igazán nem lehetett kibírni, amikor Max és a többiek idegesek voltak, vagy fájdalmat éreztek. Nem zavar, ha dühösek, mert Isten okkal tudja, ha ez megvan, akkor nagyon megszívtad. De ha idegesek, sírnak, szomorúak... sajnálok minden ilyesmit. Utálom. Belehalok. Tudom, mi kell ahhoz, hogy ezek a gyerekek sírjanak, hogy Max sírjon, és utálom, hogy végig kell menniük rajta.

De elég is a szomorú dolgokból. A végeredmény: mindenki jól van. Mindannyian élünk. És ennek nagyon örülök, hatunknak, mert ők azok, akik fontosak nekem. Még amikor Max egy csökönyös, makacs idióta diktátor, akkor is egyedül őt akarom magam mellettem tudni. Habár én érezhetem magam fájdalmasan miatta.

Akárhogy is! A magunk módján, egy titkos találkozón vagyunk néhány szigorúan titkos fejessel. Ja, és harc egy halálos napon, kevés, hideg itallal, egyik magánrepülőről a másikra. Ez elég ahhoz, hogy valaki skizofrén legyen.

Mivel nincs már sok mondanivalóm, ezért megválaszolom néhány kérdéseteket, azok közül, amiket elküldtetek.

Dylan Ohamából írja:

„Annyira jó, hogy tudtok repülni! Van más szupererőtök?”

„Igen Dylan. Nem vedd komolyan, lehet tudunk néhány trükköt csinálni a szárnyainkkal, de nem fogjuk elmondani neked, vagy bárki másnak. Minél több ember tud rólunk, annál több módot tudnak kitalálni arra, hogyan szórakozzanak velünk. Capiche? Ne vedd személyeskedésnek.”

— Agyar

Sweetmarie420 írta Gainesville-ből:

„Ha felnőttök, csinálni fogtok tojásokat vagy babákat <3 ?”

„Egy kis szerencsével egyáltalán nem fogom csinálni. Maxben, Bökiben és Angyalban nem vagyok biztos. És nem akarom megtudni egyhamar.”

— Agyar

Zeroland Tupelo-ból írta:

„Bárcsak ott lettem volna a nagy csatátokban, ember. Nagyon félelmetes lett volna!!”

„Gyerek, szükséged van egy másik definícióra a félelmeteshez. Nem akarsz a közelében lenni egyik harcunknak sem. Én sem akarom, hogy közel legyél a csatánkhoz. Sajnos a gonosz idióták általában nem adnak nekem választást.”

—  Agyar

MelysaB írta Boulderből:

„Tudom, hogy el kell elrejteni titeket néha. Egy idegenvezető vagyok a Colorado-hegység környékén, Boulderben, és segíthetek találni nektek néhány jó rejtekhelyet.”

„Köszönöm, MelysaB. Szeretjük a Colorado-hegységet. De nem vesszük igénybe a segítséged. Ha egy vagy közülük, akkor ez egy csapda. Ha még nem vagy egy közülük, akkor bármit is teszel, veszélybe sodorhatsz vele minket. De azért kösz.

—  Agyar

Oké, mennem kell, béke veletek.

Agyar

Öt

Első rész: Egy másik részlet a nagy képből

5

Fordította: Vanessa

A gépnek nem voltak normális  széksorai. Úgy nézett ki belül, mint egy nappali, kanapékkal és egyszerű székekkel, asztalokkal. Több Titkos Szolgálati tag volt itt, és az igazat megvallva libabőrös lettem tőlük -, noha tudtam, hogy időnként ők védték meg az elnököt. De volt valami bennük, a sima fekete öltönyükben és szemüvegükben, ami izgágává tett.

Kombinálva ezt az elkerülhetetlen és szívdobogtató klausztrofóbiámmal, a kis, körülzárt hely azt eredményezte, hogy alapvetően kész voltam foszlányokra tépni bárkit, aki épp beszélt velem.

Másfelől tudtam, hogyha bármi történne a géppel, hat repülő gyerek jól jönne ki belőle.

Körbefordultam. Angyal és Totál összegömbölyödve aludtak egy kis kanapén. Agyar és Gázos pókert játszottak fillérekkel, mint a csipsz. Iggy egy nyugágyon hallgatott zenét egy Ipodon, amit anyukám adott neki.

- Kevin Okun vagyok, a te utaskísérőd, inasod, ahogy tetszik. Szeretnél egy szódát? - Egy nagyon helyes pasi italokat tartva állt meg mellettem.

Nem bánja, ha megteszem, Kevin Okun. - Uhh, egy diétás kólát. Egy olyat, ami nincs kibontva. - Az ember nem lehet sose elég óvatos.

Átadott egy lezárt kólás dobozt, és egy pohár jeget. Böki lelkesen ült fel velem szemben. - Van Barq's? Ez egy sör. New Orleansban volt nekem, és csodálatos.

- Sajnálom, nincs Barq's-unk – mondta Kevin, a stewardunk.

- Oké – mondta csalódottan. - És egy kis Jolt?

- Rendben, de rengeteg koffein van benne – mondta.

Bökire néztem. - Igen, mert miután mindezen keresztülmentünk, a koffein bevitel miatt fogunk aggódni.

Elmosolyodott, sima, barna arca felragyogott.

Kevin letette a köztünk lévő asztalra az italt.

- Köszönöm – mondta Böki. A steward elindult a a konyhába, és Böki kinyúlt a dobozért. Amikor a lány keze még pár centire volt a doboztól, az magától elindult Böki ujjai felé, mire megragadta azt. Azonnal egymásra néztünk.

- A gép megbillent. - mondta.

- Igen, persze, - értettem egyet, - de... csak, hogy lássuk, a saját szórakoztatásunkra nézzük meg... - Elvettem tőle a dobozt, és visszatettem az asztalra. A helyén maradt.

Böki érte nyúlt.

Megmozdult felé.

Kitágult szemmel, meredten bámultunk egymásra.

- Megint megbillent.

- Hmm – mondtam. Tovább fogtam a dobozt, és egy másik irányban indult el Böki felé.

- Mágneses vagyok – suttogta félig dermedten, félig elborzadva.

- Remélem nem kezdesz el magadhoz ragasztani hűtőket és cuccokat – mondtam.

Agyar esett le mellém, és Gázos is csatlakozott hozzánk, mellette Böki összenyomva.

- Mi folyik itt? - kérdezte Agyar.

- Mágneslány vagyok – mondta Böki, már kifejezéssel utalva az új képességére.

Felvont szemöldökkel Agyar Böki karjához tartott egy fém tollat. Elengedte, majd a földre vetette magát.

Böki a homlokát ráncolta. Aztán felnyúlt a tollért, és felemelte a kezét pár centire.

Gázos egy kicsit füttyentett. - Egyfajta mágneses vagy. Menő!

- Nem, ez nem az – mondta Agyar csendesen. - Talán csak akkor vonzod a fémet, amikor akarod.

Nos. A többi a járat elsüvített mellettünk, ahogy játszottunk Böki bizarr újdonsült képességével. Amikor közel értünk DC-hez, Jeb jött át, hogy adjon nekünk egy tíz perces fejmosást. Egy pillantást vetett az arcunkra, és összehúzta a szemét.

- Mi folyik itt? - Ugyanez volt a helyzet apaszerű, nem ostoba hanggal, amit ő használt évekkel ezelőtt, amikor a Colorádó-hegységben voltunk a titkos házában. Ő készítette, pontosan azon a napon, amikor megtalálta a békákat a wécében. Teljesen tisztán emlékeztem rá, pedig olyan volt, mintha három élettel ezelőtt történt volna. Mielőtt azt mondhattam volna, hogy "semmi", Böki fakadt. - Tudom, hogy vonzom a fémet!

Jeb leült, és Böki bebizonyította.

Nem tudom, miért, tudod ezt megtenni, - mondta lassan. - de amennyire én tudom, soha nem volt ez beléd programozva. - Mindannyiunkra ránézett. - Lehetséges . . .  lehetséges, hogy talán ti is elkezdtétek a saját mutációtokat.